Esemény hozzászólások

  • Túra a Zselicben - Töröcske - Kaposvár   2013/02/16 - 18:08

    A Füredi csomópont hőmérője +2 fokot mutatott, amikor a 14-es autóbuszunk elindult, fedélzetén  10 TTSE taggal és két vendéggel Töröcskére. A végállomáson rövid eligazítás után nekiindultunk a néptelen utcán. Járókelők nem voltak, csak a kutyák üdvözöltek a kerítések mögül. A Tanösvény táblájánál nagy sár fogadott bennünket, de az erdőben hó fedte az utat, így aránylag száraz lábbal kapaszkodtunk fel a domboldalon. Hűségesen követtük a harkály jelét ( a feketét), az egyes pontokon próbáltuk felidézni az egy évvel előtti bejáráson elhangzottakat. A fára festett betűket sikerült megfejteni, de a CSNY jelzésről csak otthon tudtam meg, hogy madárcseresznyét jelöli.
    A dombot megmászva elérkeztünk utunk legizgalmasabb részéhez, mikor le kellett ereszkedni a hó és sár fedte ösvényen, ahol néha még a lépcsőfokokat is sikerült megtalálni.
    Végül esés nélkül leértünk, a doronghídakon is baj nélkül átértünk. A 2,5 km-es távot kényelmesen, bő egy óra alatt megtettük. Harkályt, de egyéb vadakat nem láttunk, csak a nyomaikat. Igaz, elég nagy zajjal vonult a csapat. 
    A tanösvény végén, vagy az elején, - attól függ, honnan nézzük, - tartottunk technikai szünetet, ahol a jelenlévő Julika tagtársunk, nagyon finom, saját készítésű süteménnyel vendégelte meg a csapatot névnapja alkalmából.
    Újra végigvonultunk a főutcán, az autóforgalom jelentősen megnőtt, (4 db) a kutyák sem veszítettek éberségükből.
    Igazolás indokával felkerestük a Presszót is, ahol a bélyegző mellett egy deci bort is kaptunk.
    A Célgazdasági autóbuszfordulóban egy kedves tagtársunk integetett, aki az ottani pincéjéből tért haza, de már nem hívott vissza hordómustrára.
    Nekivágtunk a Töröcskei tó felé vezető sáros útnak, de az előző IVV túra tapasztalatait felhasználva, az erdőben lévő, régen felhagyott erdei úton mentünk, a jelzett úttól kb. 20 méterrel párhuzamosan.
    Ezt az utat, most télen jól járhatónak találtuk, a nyári vegetáció alatt sem lehet olyan nagy gaz, hogy megakadályozza a közlekedést. 
    Az elmúlt nyáron eleget sütött bennünket a nap a gabonatábla mellett gyalogolva, a jövöben is célszerű az  erdei, hűvösben való gyaloglást választani.
    Hamarosan elértük a halőr házát, a gátat elhagyva, rövidesen a lakott területen voltunk.
    A hátralévő utat már napsütésben tettük meg.
    A Cseri-park mellett elhaladva, majd a Cseri- úton végigmenve a vasúti átjáróhoz értünk, ahol a társaság szétvált, hogy egy óra körül már az otthoni ebédet is elfogyasza.
    Szép túra volt, köszönöm, hogy együtt voltunk!
    Benedek Balázs

  • Túra a Desedára   2013/02/09 - 18:14

    Csak jön a tavasz!
    Erre gondoltam, mikor a mai napon 25 túratárs indult neki a Desedára vezető útnak.
    Könnyű sétát terveztünk, fele úton szilárd burkolatú úton. A gátat elérve, beláttuk a tó alsó részét. A vizet néhol jég borította, máshol, egyhe szellő borzolta fel a felszint. A nyílt vízen vadkacsák és néhány hattyú osztoztak.
    A kerékpárúton sétáltunk a tó keleti partja mentén. A nyaralótelepen néhány ház mellett álló gépkocsi jelezte, hogy lakottak. A tóban is ázott néhány horgászbot damilja. Nemhogy fogást, de néha horgászt sem láttunk. Biztosan jobb dolguk is volt, a botok távvezérelve működtek.
    A strand felett útépítés nyomai, a volt versenybírák emeletes építménye lebontva, helyén feltúrt építési terület. 
    Esemény nélkül elértük a nagy hidat,  a félszigeten erdőritkítás folyik, a nehéz járművek összetúrják a földutat.
    A fordulónál, ahol a víz felé fordul a jelzett út, valamint kiépített pihenő van, megtizóraiztunk. Az egyik pad ülőrészével feljebb találkoztunk, egy mély pocsolya  szélén hevert. Valószínüleg, az erdőritkításnak esett áldozatul.
    A pihenő után továbbsétáltunk a téli erdőben, a vizen egy csónakot is láttunk, amelyből horgásztak.
    Az autóbuszmegállóhoz korán érkeztünk, a vállalkozóbb kollégák még felsétáltak az Arborétum régi hídjáig. Amire  visszaértek, nemsokára jöttis  a busz, amivel hazautaztunk.
    Szép túra volt a fagypont közelében, jó társasággal.
    Köszönöm, hogy együtt lehettünk!
    Benedek Balázs

  • Téli Déli Part   2013/01/28 - 12:53
  • Téli Déli Part   2013/01/27 - 14:48

    Az év első, nem Kaposvár környéki túrájához hatan szálltunk fel a buszra, hogy  megismerjük Balatonlelle környékét.
    Ehhez jó alkalom volt ez a többcélú rendezvény, amely első megmozdulása volt az Észak-Somogy Teljesítménytúrázója,és  a Somogy Megye Teljesítménytúrázója kupamozgalmaknak is.
    De csak különösebb távlati célok nélkül is remek alkalom volt, hogy Balatonlelle környékét felfedezzük.
    Célba érve mindjárt bemelegíthettünk, mivel a buszsofőr nem vette észre leszállási szándékunkat, így jóval távolabb állt meg az úton, mint kellett volna. Ezért mindjárt fél órát kellett még gyalogolni, mikor az indulási helyre értünk.
    Saját járművel is jöttek az Egyesület tagjai közül, így végül is tizen képviseltük a TTSE-t.
    Indulás után hosszasan sétáltunk az M7 -el párhuzamos utcán, majd a mezőnek vettük  az irányt. Átvágva egy hóval borított területen, fél óra múlva újra lakott területen áthaladva országúton meneteltünk a Balatonlelle-Kishegy irányában. Áthaladtunk az autópálya felett, leereszkedtünk egy völgybe, ahol egy gémekút mellett az út elágazott a lovaspálya és a kápolna felé. Mi az utóbbit céloztuk meg, majd megmásztuk az emelkedőt, közben  megbámultuk az út mellett lévő szőlőültetvényeket és préspalotákat. A domb tetején különleges panorámába lett volna részünk. Sajnos a köd miatt nem voltak teljesen láthatóak a Boglári, a Fonyódi hegy, a Balaton tükre, az északi part tanúhegyei. Mivel előtte már  láttuk ezeket, el tudtuk képezelni, milyen látvány várna ránk szép időben.
    A több, mint kétszáz éves  kápolnát azért megnéztük,(kivülről), akinek volt igazolófüzete, igazolt, majd továbbmentünk. Ekkor voltunk a 7,7 km-nél és a 180 m magasságból is 120 métert megmásztunk.
    A hegymászásban az a jó, hogy többnyire le is kell ereszkedni. Az ereszkedés a betonúton hosszú kilómétereken keresztül tartott, amíg elértük egy szennyvíztelepet, a Látrányi országutat, a volt 67.sz. utat (tudjuk, a slágerből), majd megcéloztuk az Irmapusztai halastavakat.
    Partján melegen bebugyolált személyt találtunk, aki végül nem halőr volt, hanem pontőr. Nagy rakás ásványvizes palack volt odakészítve a a szomjazóknak, de a mínusz kettő fokban nem izzadtunk ki túlságosan, a kiszáradástól sem tartottunk, ezért nem éltünk a felkínált frissítővel.
    Kiderült, hogy ekkor már a 12,5 km távolságnál és a 180 m. magasságnál tartottunk, pedig csak három órája gyalogoltunk. Ez azt jelentette, hogy még egy órai menetelés várt ránk, teljesen sík terepen, mivel már minden lehetséges emelkedőn túl voltunk.
    Újra átkeltünk az autópálya felett, csak máshol, átkeltünk egy befagyott patak felett, majd rátértünk a mezei útra, ahonnan elindultunk.
    A célba sikeresen megérkeztünk, ahol meleg pihenőhelyiség, babgulyás és forraltbor várt.
    Végül a társaság több részletben tért haza, személyautóval és vonattal.
    A túra jól sikerült, köszönöm, hogy velem voltatok!
    Benedek Balázs

  • Téli Déli Part   2013/01/23 - 19:27

    Túramozgalom kiírása

     

    A Somogy Megyei Természetbarát Szövetség (SMTSZ) 2013-ban meghirdeti a Somogy Megye

    Teljesítménytúrázója Túramozgalmat.

    A mozgalom füzete kapható a túrák rajtjában és/vagy céljában, valamint az SMTSZ székhelyén (7400

    Kaposvár, Fő u. 10). Ára 500 Ft.

    A mozgalom célja a megyei gyalogos teljesítménytúrák népszerűsítése, azok minél szélesebb körben való

    megismertetése és elterjesztése. A mozgalomban való részvétel nyílt, azon egyesületi tagságtól függetlenül

    bárki részt vehet.

    A teljesítés feltétele:

    Somogy megye területén rendezett teljesítménytúrákból

    8 túra teljesítése bármely gyalogos résztávon,

    melyek a TTT online/nyomtatott túranaptárában szerepelnek (lásd alább).

    A teljesítést a rendező egyesületeknek kell igazolniuk a mozgalom füzetében aláírásukkal és pecsétjükkel.

    A díjazás átvétele előtt a kitöltött igazolólap másolatát postán, illetve szkennelve vagy fotózva email-ben is

    be lehet küldeni az SMTSZ részére legkésőbb

    2013. október 20-ig. (Akinek a 2013.11.09-i túrára is szüksége

    van a teljesítéshez, arra is vonatkozik.) Az igazolólapot az októberi túrák céljában is le lehet adni. Leadással

    egyidejűleg átutalással, vagy személyesen be kell fizetni a nevezési díjat, ami 2013-évben 1 000 Ft.

    Elérhetőség:

    Honlap:

    www.smtsz.gportal.hu, E-mail: somogyitermeszetbaratok@gmail.com

    Személyesen: 7400 Kaposvár, Fő u. 10., Levelezési cím: 7400 Kaposvár, Pf. 13.

    Bankszámlaszám: 10919002-00000012-89980005

    Díjazás:

    Emléklap és kisméretű névre szóló kupa.


    Díjak átadása:

    a Zöldpont Életmódklub által 2013. november 9-én rendezett gyalogtúra rendezvényen

    történik. Később személyesen, előzetesen egyeztetett időpontban. Postai kiküldés nem lehetséges!

    A túramozgalom teljesítéséhez az alábbi túrákból lehet választani.

    1. 2013.01.26 Téli Berek 60/Rádpuszta 30/Téli Déli part 15

    2. 2013.03.02 Boglárka Maxi 33/Midi 17/Mini 7

    3. 2013.03.09 Zselici Gyalogtúra - Hosszú túra/Középtáv/Rövid túra

    4. 2013.04.13 Vukov Péter emléktúra 30/10

    5. 2013.04.20 Cinege 40/25/10

    6. 2013.05.01 Mesztegnyő - Kak 25/10

    7. 2013.05.18 Kaszó 20/10

    8. 2013.06.08 Zselic éjszakai 40É/20É

    9. 2013.07.13 Túrák Ságváron - Megalöszölő 50/Löszölő 35/Tökölő 16

    10. 2013.07.20 Fejérkő 50 / Szamárkő 25/10 - Szántód Szamárkő IVV túranap 50/25/10/5 /IVV

    11. 2013.08.03 Mentsük meg a béndeki kápolnát! Béndek 42/22

    12. 2013.08.10 Katica Tanya Betyár Maraton/Félmaraton (éjszakai)

    13. 2013.08.25 Zselici 4 fa 30/20/10

    14. 2013.09.07 Csiszta 25/20

    15. 2013.10.05 Deseda körtúra 15

    16. 2013.10.19 Koppány teljesítménytúrák 50/30/20 és 10 km

    17. 2013.11.09 Zselici Gyalogtúra - Hosszú túra/Középtáv/Rövid túra


    2012. december 27.

    SMTSZ

    Balázs  László  elnök

     

  • IVV túraútvonal megnyitó   2013/01/20 - 15:05
  • IVV túraútvonal megnyitó   2013/01/17 - 10:05

     2013 január 12.-én, az előzetes tervnek megfelelően, 8.50 órakor már 20 fő körüli csoport gyűlt össze az Egyesületünktől a Jókai liget sarkán.

    Kilenc óráig, még hárman érkeztek csoportunkhoz, de a buszmegállóban is várakozott 7 - 8 fiatalból álló társaság.

    A várakozás perceit Laci barátunk pálinkakinálással oldotta.

    10 perc várakozás után telefonon felhívtuk Szép Józsefet, aki akkor még a Vasútállomásnál tájékoztatta a vele együtt, ott, jelentkezőket.

    Nem volt nagyon hideg, de azért fagypont alatt volt a hőmérséklet.

    Negyed tízkor sem jelentek meg a gyalogos felüljárón, így elindultunk az Iszák utcán, a sárga és zöld jelzésen, nagy gyermekzsivalyban, a csoportban lévő jó pár általános iskolásnak köszönhetően.

    A Rózsa utca végén, átkelve a 67. úton, a hídnál csatlakozott hozzánk Lili unokájával Raizer Józsi.

    Itt még kiépített gyalogúton haladtunk el egy sírkereszt mellett, amit egy balesetben elhunyt részére állítottak fel.

    Kiérve az Orchídea utca első házához, két vehemens kutya ugatta meg csapatunkat, gazdaaszzonyuk hiába csitította azokat.A karaván haladt,  a Mogyoró utcánál a Szép Józsi vezette csapat is utólért bennünket.

    Velük volt a Berkes házaspár és Kapitány Zoli is.

    Itt az élen haladó Raizer Józsi le akart térni a rövidebb útra, de visszatérítettük.

    Mire elértük a fűrésztelepet, Szép Józsiék már meg is előztek bennünket.A velünk lévő gyerekek élvezettel törték fel a befagyott tócsák jegét.

    Az utca végében, ahol az eddigi zöld és sárga jelzéshez csatlakozik a piros, rövid megállást parancsolt a túravezető.

    A megkopott, térképes tábla előtt ismertette a Töröcskei erdő védetté nyílvánításának történetét, majd nekiindultunk a meredek kapaszkodónak.

    A lehullott avaron lépkedve, lihegve gyönyörködtönk az óriásfákban, amelyekből állítólag 153 db van.

    A tetőre érve,  megvártuk a lemaradottakat, míg a  túravezető telefonon igazította útba a Kapos TV stábját.

    A jól és frissn festett jelzéseken ereszkedtünk az Emlékmű felé.

    Az ereszkedés során a túravezető lemaradt, hogy megszámoljon bennünket, így a túrista emlékműnél volt egy kis bizonytalankodás, míg kiderült, hogy be kell mennünk a Vackor tanyára.

    Jó is volt a kis pihenő, így volt egy kis idő a névsort összeírni, leülni, teázni és beszélgetni.

    Az itteni várakozást oldani  igyekezett a Vackor üzemeltetője teával, pálinkával, kávéval.

    Miközben túravezetőnk nyilatkozott a TV-nek, a többség leült és evett, ivott, elsősorban a magunkkal hozottból.

    Néhányan itt csatlakoztak a csoporthoz, néhányan visszaindultak a piros négyzeten a város felé, megunták a hosszúra nyúlt pihenőt.

    Ezt látva mások is türelmetlenkedni kezdtek, így ötödmagunkkal az eredti, sárga és zöld jelzést követve elindultunk Töröcske felé. A lombtakaró hiányában itt jól látszottak az öreg tölgyek méter vastag, néha letört ágai is.

    A tó sem volt befagyva, itt -ott vadkacsákat lehetett látni.

    A horgászhelyek üresen ásítottak felénk.

    A Csorda-hegyi víztározó túlfolyóján átkelve, beértünk a mogyoróbokrok közé.

    A bokros részt után, elhagyva a tó nádasát, két őz futott át a Töröcskéről jövő patak, már letarolt, így nyíltá vált völgyén.

    A mélyedésben futó utunkat keresztbe dőlt fa, elszáradt fa keresztezte, ezután értünk ki a a tarrá tett Töröcskei völgybe.

    Itt már a közlekedés is nehezebbé vált, mivel a nap erősen sütött, így a talaj felső rétege olvadni kezdett.

    Ágak összehordott kazlai között értük el a patak hídját. Az úton, a lereszkedés veszélyesebb volt az átkelésnél az olvadás miatt.A deszkahíd ép volt, de mélyen a terepszint alatt feküdt.

    Itt ért utól ismét bennünket a derékhad.

    A sáros földúton nehéz volt a haladás.A Töröcskére vezető piros, sárga jelzésen haladt tovább a társaság, de én, a feleségemmel együtt elbúcsúztunk társainktól és a tó nyugati oldalán, a piros jelzésen indultunk el,a Húsvét forrás kis erén átkelve. Mivel a fát szállító nehéz teherautók kijárták a sáros utat, mi az erdőben találtunk egy rég nem használt erdei utat és azon mentünk a tóig.

    Onnan már javított, néha köves út vezetett a gátig.

    A tóparton találkoztunk két túrázó hölggyel, akik minket jóval megelőzve jöttek el a Vakor tanyáról.

    Több horgászt láttunk, akik társadalmi munkában dolgoztak a nádas kaszálásán.

    Dél körül értünk a Koppány Vezér utcába.

    Szabó 2.László

  • Három királyok túra   2013/01/16 - 18:19
  • Téli Déli Part   2013/01/13 - 12:38

    A Téli Déli Part az Erdők Népe Természetjáró Egyesület rendezvénye.

    Jól ismerhetjük Őket, hiszen 2012-ben a Deseda túrán jelentős  - fizető - létszámnövekedést eredményezett, hogy az Észak Somogy Kupa díjkiosztását a TTSE rendezvényére hozták el.

     
      A túra részletes adatait itt lehet elolvasni.

      
    A nevezési díj ellenében a résztvevők az ellenőrző pontokon ellátmányt kapnak, a célban meleg ételt, italt, valamint sikeres teljesítés esetén oklevelet és kitűzót.

     Csak a teljesítménytúrára hívatalosan benevező sporttársak jogosultak a túrán biztosított szolgáltatások igénybevételére, valamint csak Ők kaphatják meg az igazoló pecsétet a teljesítménytúramozgalmak igazolólapjaira. pld. Somogy Megye Teljesítménytúrázója.  Természetesen bárki végigjárhatja ennek a túrának az útvonalát bármikor,hiszen  erre még van 364 nap az évben.

    Ebéd a túra végén.

     

    A képre kattintva a 2012-évi túrabeszámolómat és a képeket nézhetitek meg. 

      
      

  • Három királyok túra   2013/01/06 - 14:17

    Hetedik alkalommal rendezték meg Kaposfüreden a Háromkirályok Túrát, amely a TTSE első túrája is volt egyben.
    Már a meghírdetett indulás előtt jóval korábban gyülekeztek a résztvevők. Egyesületünk  tagjai közül 37-en jelentek meg, de lehet, hogy ez a szám több volt.
    Csodálatos kiránduló időben rajtoltunk el a Kaposfüredi Általános Iskolától, hosszú, tömött sorban sétált a megjelent, több mint félezer jelenlévő a Szőlőhegyre.
       A hegyen 11 pince nyitott ki, így a regisztráláson kapott emlékbögre jó szolgálatot tett, hogy végigkóstolhassuk a forralt és forralatlan  borokat. Jó kisérő volt a hagymás, zsíros kenyér, pogácsa, káposztás hajtóka.
    A Kapos Tv már a gyülekezéstől jelen volt, este a hírekben már szerepelt a forgatott anyag.
    A társaság hamarosan szétszakadt, így csak a saját élményeimre támaszkodhatom, hogy a vendégszeretetben nem volt hiány.
    Volt, aki a dél körüli autóbusszal hazautazott, volt, aki még maradt. Néhányan, a Szőlőhegy végigkóstolása után, a piros kereszt jelzésű túristaúton, a Deseda partján gyalogoltunk el  a kerékpárútig, majd azon Kaposvárig.
    Örülök, hogy együtt voltunk, legalábbis egy darabig.
    Benedek Balázs

  • Évzáró túra a Gyertyánosi parkerdőbe   2013/01/02 - 12:26
  • IVV túraútvonal megnyitó   2013/01/02 - 01:02

    Az IVV és Magyarország

     

    1968-ban Németország, Svájc, Luxemburg és Ausztria Lindauban a Bódeni tó mellett létrehozta a Nemzetközi Népsport Szövetséget az IVV-t.
    Elhatározták,hogy nemzetközi keretek között szerveznek szabadidős sport programokat minden korosztály számára, kiemelten kezelve a családokat és az ifjúságot.
    Négy sportág szerepel a programok között, a természetjárás, a kerékpározás, az úszás és a sífutás.

    Az IVV megalakulása után folyamatosan nőtt a tagországok száma, jelenleg 26 nemzet van a rendes tagok sorában és további 22 várakozik felvételre és a sportágak száma is emelkedett (pl. kajakozás).

    Magyarország 1993-ban került kapcsolatba egy németországi szabadidősport rendezvényen az IVV német központjában dolgozó sporttársakkal akik felajánlották az akkori Komárom Megyei Természetbarát Szövetségnek, hogy legyenek az IVV tagszervezete. 1994-ben megszületett a döntés Tatabányán, hogy kérjük felvételünket az IVV-be.
    1995-ben az IVV Konferencián Magyarországot képviselve a Komárom Megyei Természetbarát Szövetség teljes jogú tagja lett az IVV-nek.
     

    Az IVV legnépszerűbb sportága a természetjárás

    Minden sportágban jelvényszerző lehetőségek vannak mégpedig kétféle is, hiszen igazolófüzetekben lehet gyűjteni a bélyegzőket és szabadon választhat mindenki, hogy az alkalmakat vagy a kilométereket gyűjti- e avagy mind a kettőt. A legnépszerűbb sportág - a természetjárás- kategóriái a következők:
    • Alkalom gyűjtés : 10 és 30, majd 50 és 600 között 25-önként, 600 és1500 között 50-enként,1500 és 3000 között 100-anként jár egy-egy jelvény.
    • Km-gyűjtésben : 500-tól 8000-ig 500 km-enként, 8000-től 22000-ig 1000km-enként, 25000-től 80000-ig 5000 km-enként jár egy-egy jelvény.
    2011-től úgynevezett Permanens túrákon is lehet Magyarországon is IVV bélyegzést szerezni (ugyanis eddig csak az IVV Világ-naptárban szereplő túrákon lehetett). Ennek az a lényege, hogy pl. Magyarországon az IVV éves naptárában szereplő permanens túrákat egy évben - a négy évszakban egyszer-egyszer lehet teljesíteni a megadott információs kontakt személlyel történt egyeztetés alapján.

    Km és alkalom-gyűjtő igazolólapokat csak a KEM SZÖSZ TB SZÖV adhat ki. A magyarországi IVV túrák évente megjelennek a médiákban, az Európai Népsport Szövetség kalendáriumában, és megtalálhatók az IVV magyar honlapon is.

    IVV túrát önkéntes jelentkezés alapján szövetségek, egyesületek, szakosztályok rendezhetnek a kötelező kritériumok betartásával (pl. körpálya, 5-10-20-40-50 km-en, frissítők, tökéletes útjelzés stb.) csak a KEM SZÖSZ TB SZÖV engedélyével, legalább egy évvel a tervezett lebonyolítás előtt, mivel IVV túra-sorszámot csak a Szövetség adhat ki a rendezőnek.

     

     

     

    IVV jelvények ( katt a képekre ! )

    Alkalom jelvények

     

    Km jelvények

     

    Az IVV túrázás megkezdése előtt meg kell vásárolni a pecsétgyüjtő igazolólapot/-lapokat. Külön lapra kell gyüjteni a km-t és az alkalmakat. Az IVV igazolólapra minden egyes IVV vagy permanens IVV túrán egy speciális pecsétet kapunk és ha összejön egy egy fokozathoz a pecsét akkor lehet kiváltani a jelvényt. Az IVV pecsétekért a túrákon pecsétdíjat kell fizetni ami 2013 évben kb. 500 Ft/db. IVV pecsétet két módon kaphatunk, az IVV naptárban szerepelnek azok a túrák amiket a mozgalomba bekapcsolódott egyesületek minden évben egy adott napon szerveznek ebből Somogyban két rendezvény van, ezek pecsétjét csak az adott napon lehet beszerezni.
    2011 évtól léteznek a permanens IVV túraútvonalak ezek sajátossága, hogy egyénileg bármikor végig lehet járni (ugyanazt az útvonalat évente maximum négyszer, általában évszakonként) A rendező egyesületek a saját permanens IVV útvonalaikhoz általában internetről letölthető igazolólapot készítenek, ezt kell kitölteni az útmutató szerint, a tényleges teljesítés során a terepen kódszámokat kell leolvasni és felírni. A pecsétdíj befizetése és a pecsételés megszerzése céljából egyeztetni kell az igazolólapon megjelölt kontakt személlyel!
    Permanens IVV túraútvonal Somogyban 4 db van, három a Zselicben, egy - és egyben Magyarországon az első - a Külső Somogyi-dombságban, Zamárdi térségében.
    Az IVV túraútvonalakról a Magyar honlapon is található részletes ismertetés.

      
      


     

  • Ismerd meg Somogyországot! Kaposmérő - Hetes   2012/12/15 - 17:33

    Kaposmérő - Hetes túra évek óta decemberi megszokott program volt. Az időjárás nem volt kegyes ahhoz a hat túratárshoz, akik vállalták, hogy kimozdulnak a meleg szobából az  esőbe. A buszon, azzal vigasztaltuk magunkat, hogy nincs rossz idő, csak rosszul felkészült túrista.
    Kaposmérőbe érkezve, rövid tanácskozáson eldöntöttük, hogy nem Hetesre megyünk, hanem Kaposszentbenedeken keresztül Szennára. 
    A kerékpárúton haladva néhol jégen, néhol vizes betonon ballagtunk. A Kassai tanyánál útolértünk egy juhnyájat, a juhásszal elbeszélgettünk, megcsodáltuk a két terelőkutyát, amik egy intésre már tudták, hogyan kell terelni a nyájat.
    A szemetelő esőben értünk a Tó-büféhez, ahová betértünk egy kis felfrissülésre.
    Végigmentünk a Petörke völgyben, a túlsó oldalon tekintélyes nyaralók, házak voltak láthatók.
    Rövidesen emelkedni kezdett a műút, felkanyarodtunk a tetőre, majd szintbeli gyaloglás után már Szennára lejtett az út.
    A Vadász-büfében még megálltunk, hogy megkóstoljuk a forralt borukat, de már jött az autóbusz, amivel hazajöttünk.
    Kissé elázva ugyan,(csak az esőtől), de épen és egészségesen.
    Köszönöm, hogy velem voltatok!
    Benedek Balázs

  • Mikulás túra - Gyertyánosi-parkerdő   2012/12/09 - 10:58

    A meadott időre a kijelölt helyen hatan jelentünk meg, közöttük kettő gyermekkorú. Többen jelezték, hogy a lakóhelyükről közelebbi úton mennek a Gyertyánosi-parkerdőbe, ahol a túristaházban várt ránk a Mikulás.
    Az időjárás Mikulás-túrához iilően ideális volt, fújt a szél, szakadt a hó.
    Átmenve a sínek fölötti felüljárón, a Kálvária utcán kaptattunk felfelé.
    A víztorony alatt elhaladtunk, de a kilátást a hóesés akadályozta.
    Végig a piros sáv jelzésen haladva, átkeltünk a megénekelt 67-es úton és beértünk az erdőben. Az erdei ösvényen, kisebb izgalmak után, amit a csúszós útszakaszok okoztak, elértünk a Négy-testvér Forráshoz.
    Innen már rövid gyaloglás következett a barátságosan meleg túristaházig. Itt találkoztunk a többiekkel, végül 15.-en ültünk asztalhoz, hogy megegyük a sült szalonnát.
    Előtte megérkezett a Mikulás is, aki szétosztotta a csokiszobrát (személyi kultusz?), néhány szaloncukor kiséretében.A egyik kiskorú szavalt, amit megtapsoltunk  a Mikulással együtt.
    Megjelent a Kapos TV két munkatársa is, akik felvételt készítettek az összejövetelről. 
    Hazafelé csökkent a hóesés, gond nélkül beérkeztünk a városba..
    Köszönöm, hogy együtt lehettünk!
    Benedek Balázs

  • Budapesti kirándulás   2012/12/02 - 19:05

    Egy hónapnyi tervezés és szervezés előzte meg, de december 1.-én, reggel, a Somogy IC indulásáig, mind a 37 fő, aki jelentkezett, felszállt  a vonatra. Gondolva a különböző kedvezményekre, csak a helyjegyet vettük meg közösen, így a csoport egy kocsiba szállhatott fel.
    Kardos Éva, - aki megszervezte, és  vezette a kirándulást, indulás után ismertette a programot, amit végül sikerült hiánytalanul teljesíteni.
    A Déli Pályaudvarról átmetróztunk a Deák térre, majd átsétáltunk a Szent István Bazilikához.
    http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=2&cad=rja&ve...
    A túra vezetője pár szóban ismertette az építését és történelmét, majd megnéztük a látnivalókat.
    A csupa márvány és aranyozás , a festmények, a domborművek, az épület arányai ámulatot keltett  mint bennünk, mint a többi, sokszáz, különböző nemzetíségű látogatóban. 
     A városban az utcákon már az adventi készülődés volt látható.
    A Bazilika előtt  kisebb bódékban árulták az emléktárgyakat, a fazekasok, szűcsök, fafaragók, bőrdíszművesek, forraltbor- és puncsárusok gondoskodtak a látogatók kényelméről.
    Rövid sétával átmentünk a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjába. Itt Surányi úr helyett egy fiatal  hölgy ismertette a látnivalókat.
    Nagyon ötletes tablókon nézhettük meg a múlt pénzeit, a középkortól napjainkig.
    http://www.penziranytu.mnb.hu/Latogatokozpont/
    Megismertük, hogyan kell a hamis bankjegyet felismerni, az Euró történelmét és az egyes országok által kiadott Euróérméket és bankjegyeket.
    A rendezők gondoskodtak a szórakoztatásról is, számítógépes játékkal tudtunk  pénzt nyomtatni, amin saját arcmásunk volt, saját kezűleg vertünk látogató-emlékérmét, kézzel foghatóan megtapasztaltuk, hogy egy aranytömb súlya több, mint 16 kg.
    Élményekkel tele távoztunk, amikor sikerült a ruhatárból visszaszerezni a felszerelésünket. A tárolószekrény ajtajának zárját 6 lépésben kellett bezárni. Kinyítani egy lépésben sikerült, csak odaléptünk a biztonsági őrhöz és kértük, hogy nyissa ki nekünk.
    Visszamentünk a Bazilikába, ahol addigra kinyitott a Szent Jobb kápolna, és láthattuk az Országalapító ereklyéjét, de sajnos nagy volt a tumultus.
    Átsétálva a Vörösmarty térre, másfél óra szabadidőnk volt, hogy a vásári forgatagban mindenki bevásárolhasson.
    Itt aztán tényleg volt minden, de az árakat nézve , a zsebem eszembe juttatta, hogy a hivatalos statisztika szerint , a vásárlóerő tekintetében Somogy  az utosók között kullog.
    Mindenesetre , a GERBEAUD cukrázdát is néhányan felkeresték, bár a franciakrémest érdemesebb volt máshol elfogysztani.

    A Csoport időben összeverődött, hogy a Parlament elé vonuljon. Rendbontás nélkül megvártuk a sorunkat, átvilágítottak csomagjainkat,majd ismét egy fiatal hölgy ismertette az Országház történetét.
       
    Ámuldozva ballagtunk, sikerült elkapni egy őrségváltást a Koronázási Jelvényeknél.
    Sok mindent tudtunk meg az épületről. Azon a szárnyon, amelyet  a látogatóknak megmutatnak, béke van és nyugalom. Amit láttunk, tényleg tiszteletet parancsoló volt.
     Politikust, képviselőt nem láttunk, azok a másik oldalon voltak ez idő alatt.
    A látogatás végeztével ,- hab a tortán -, átkisértek bennünket az Országgyűlés Könyvtárában, ahol  egy másik fiatal hölgy vezetésével megnéztük a könyvek tárolását, az olvasóteremet, ahol sok tucat olvasó tanulmányozott valamit néma csöndben.
    Ők kutatók, joghallgatók és egyebek voltak.
    A Parlamentből kilépve szerencsére ott volt mindjárt a metró,  ahol már, aki tudott leült.  A Déli Pályaudvaron is, fél órával az indulás előtt, már a többség elfoglalta helyét.
    Beszélgetéssel hamar eltelt a három óra utazás, a buszok megvártak.
    Köszönöm a szervezést, a résztvételt.
    Benedek Balázs

  • Somogy turistája 4. - Szennai hurkafesztivál!   2012/11/25 - 09:33

     
    Évek óta rendszeres programunk a Szennai Hurkafesztiválon való részvétel. Három éve még versenyzők is kerültek ki körünkből, akiknak teljesítménye rekordot hozott, olyan gyorsan fogyasztottuk el a végterméket.
    Ebben az évben gondoltunk azokra is, akiknek a tartós gyalogolás megerőltető, és erre hivatkozva maradnak távol a túráinkról. Terv szerint Töröcskére autóbusszal utazunk ki, ahonnan 5,5 km-es sétával érjük el a Fesztivál színhelyét.
    A célban várt bennünket a Somogy Turistája mozgalom 4. számú, kötelezően érintendő pontja is.

    Végül 15 fő gyűlt össze a buszpályaudvaron, majd indult el a túrára. Töröcskétől a piros sáv jelzésen haladtunk Raizer József vezetésével, majd a zöld jelzésen mentünk tovább. Kellemes, késő őszies időt fogtunk ki, hol melegünk volt, hol pedig be kellett gombolkozni. A talaj csak néhol volt sáros, végül egészen elfogadható külsővel értünk el Szenna határához.
    Itt pár percrnyi pihenő alatt ünnepeltük meg a Kati nevű társunkat, közelgő névnapja alkalmából, aki megkínálta a Társaságot pogácsával és némi alkoholtartalmú frissítővel.

    Szennán nagy nyüzsgés fogadott, no meg a Skanzen.Talán utoljára láttuk önálló státuszban, jövőre már a Szentendrei Skanzenhez tartozik szervezetileg, tudomásom szerint.

    A kötött program szabadfoglalkozássá alakult, volt aki nézelődött a kiállító árusok portái között, volt, aki a műsort nézte és hallgatta, de a gyomrát is megtölthette, aki szerette a disznótoros ennivalókat.
    Teli gyomorral nem esik jól a gyalogolás, így autóbusszal tértünk haza Kaposvárra.
    Köszönöm, hogy velem voltatok, köszönöm a túrát!
    Benedek Balázs

  • Ismerd meg Somogyországot! Várda - Gombási parkerdő   2012/11/19 - 22:57
  • Ismerd meg Somogyországot! Várda - Gombási parkerdő   2012/11/17 - 22:00

    Várdára utazunk vonattal, majd onnan Magyaregresre átgyalogolva, a Deseda Arborétumot terveztük meglátogatni.
    A faluba érkezve megnéztük kivülről  a templomot, az emlékművet, amelyen az elmúlt 162 év hősi halottjai vannak feltüntetve.

    A túra tervezésénél felmerült, hogy a Várdán lévő Szász Endre Múzeumot is meg kellene tekinteni.
    Az illetékesekkel való telefoni egyeztetések után 14 érdeklődő váltotta meg a jegyét.
    Sajnos, a házigazda - Szászné Hajdú Katalin - , nem tudott személyesen fogadni bennünket.
    A szépen helyreállított épületben végignéztük az elhunyt művész és felesége munkáiból, gyűjteményéből készült kiállítást.
    A festmények, porcellánok, bútorok felbecsülhetetlen értéket képviselnek, az illusztrált könyvek mennyisége, a kiállított tárgyak, mutatják Szász Endre sokszínű tehetségét.
    Kiválóan rajzolt, festett, porcellánokat és üvegtárgyakat tervezett, készített.
    Eltelve a sok csodától, továbbindultunk.
    Mivel volt, aki gépkocsival érkezett, és csak a kiállításra, mintegy 12 gyalogos sétált tovább Magyaregres felé a Meggyes utcán elindulva. 
    Kényelmes tempóban, jó túraidőben, mezei úton haladtunk, a falu szélén lévő hidroglóbusz még jól látszott, amikor már Magyaregresre értünk.
    Lementünk a faluba ,majd nagyon sportszerűen, hiába látszott az italbolt a távolban, de mi bekanyarodtunk a Petőfi utcában, amelyből rátértünk a sétautra, amely az Arborétumhoz vezetett.
    Megmásztuk a dombot, a közepén lévő széles allén végigmenve a hídhoz értünk.
    Már látszott a műút, ahol az autóbuszmegállóban véget ért a túra.
    Jó idő, jó társaság! Mi kell még egyéb!
    Köszönöm, hogy velem tartottatok!

    Benedek Balázs
     

  • Túra a Zselicbe. Hajmás - Kaposhomok   2012/10/22 - 08:12
  • Deseda Körtúra   2012/10/21 - 17:57
  • Túra a Zselicbe. Hajmás - Kaposhomok   2012/10/21 - 06:14

    Ideális kirándulóidőt igértek az időjósok erre a napra, bár a Füredi Csomóponton 9 fokot mutatott a műszer. Az autóbuszra 15.-en szálltunk fel, akikből három vendég volt.
    Hajmáson rövid eligazítás után fürgén kaptattunk fel az Öreghegyre, a leszüretelt szőlők között.
    Az emelkedő és az erősödő napsütés miatt a reggeli pulóver hamarosan lekerült rólunk. Az erdőbe érve, száraz úton ballagtunk a 66. sz. főút felé. Az ősz már kezdte a fák leveleit színezni, a völgyekben a köd foszlányai terjengtek.
    Átkelve a műúton, az aszfaltúton haladtunk a Taszári (Teleki) hegy felé.
    Valamikor itt volt a Teleki hegyközség, de hogyan változott Taszári hegyre a neve, azt nem tudom. A hegy közelébe Szentbalázs és Kaposhomok van közelebb.
    Az "högyön" szépen karbantartott szőlők és gyümölcsösök vannak, az egyik gazdája szivesen látta a Csapatot egy pohár borra.
    Horváth Attila vendéglátónk kedves párjával és két kutyájávalegyütt szépen berendezkedett a bitokán. Napelemek biztosítják az áramellátást, láttunk emukat is.
    Náluk fogyasztottuk el az ebédünket (hátizsákból), amihez nagyon finom fehérbort kínált a házigazda.
    Jó hangulatban indultunk tovább, amit az úton lévő sáros útszakasz sem tudott elrontani. 
    Ketten az eredeti terv szerint mentek végig Kaposhomokra, hogy elérjék a vonatot, míg a többiek közelebbről megnézték a  rádiótornyokat, amelyekkel régen a Taszári repülőket irányították.
    Ez az idő elmúlt, jelenleg lezárt terület.
    Az autóbusz az orrunk előtt ment el, ezért  vonattal tértünk haza, némi várakozás után.
    Örülök, hogy együtt lehettünk.

    Benedek Balázs
    Az autóbusz pályaudvaron 15.-en száA 

  • Deseda Körtúra   2012/10/07 - 17:10

    Egyesületünk egyetlen, országosan is meghírdetett túrájára került sor október 6.-án, a Deseda Körtúrára.
    Az előző évekhez viszonyítva, több változás volt:
    - Az idén elkészült kettő fahíd miatt a túra útvonala részben változott. ezáltal rövidebb lett, az új útvonal vezetése szebb lett, végül pedig sikerült kiiktatni a nagyforgalmú, 67. sz. műúton való közlekedést.
    - A túra záró rendezvénye volt az "Észak-Somogy Teljesítménytúrázója 2012 Kupa" rendezvénysorozatának, a kupák átadása is erre a napra lett időzítve.
    A túra napjára az új, módosított útvonalat sikerült kijelölni, az előzetes szervezések megtörténtek.
    A versenyzőket a kiírásnak megfelelően kitűző, oklevél, , meglepetésként kacsazsiros kenyér  hagymával és ischler szelet várta a célban. Az utóbbiakat  dr.Mészáros Zoltánnénak köszönhettük.
    Az  időjárás kegyes volt, a friss reggel után kellemes vénasszonyok nyara időjárása várt ránk, napsütéssel és simogató szellővel.

    A résztvevők a Dunántúl sok részéből érkeztek .A táv bejárása mindenki részére sikerült, a túrát senki nem adta fel.

    Sajnos, be kell vallani, hogy hiányosságok is előfordultak, amikből a jövőre nézve tanulnunk kell!!

    - Az iskolák mozgósításására nagyobb gondot kell fordítani. Legalább a plakátokat ki kellett volna tenni.
    - A saját tagság nagyobb része sajnálatosan távolmaradt az eseménytől!
    - A honlapon lévő kiírás nem volt egyértelmű, ami a nevezési időket adta meg!
    - Egy országos rendezvényen nem engedhető meg, hogy ha a nevezés 8.00 órakor van meghírdetve, erre az időre a rendezők még nincsenek a helyükön. Pár perc késés csak, de nagyon bosszantó!
    - Téves adatközlés, ami miatt az utolsó három túrázó nem találta helyén az ellenőrző pont személyzetét. Szerencse , hogy a mobiltelefonoknak köszönhetően, "távirányítással"  tudtuk a helyzetet kezelni!

    A  problémák szerencsére nem akadályozták a Körtúra lebonyolítását, az utolsó évek rekord létszáma, 103 fő teljesítette a távot.
    Nagyon köszönöm a közreműködők munkáját és örültem, hogy együtt voltunk!

     Benedek Balázs

    Ugyan nem a mi szervezésünkben volt, de meg kell említeni, hogyAz "Észak-Somogy Teljesítménytúrázója 2012  Kupa" átadása is megtörtént azoknak, akik teljesítették az előírásokat.
     

  • Somogy turistája. 8,33. Ötvöskónyi - Nagyatád   2012/09/29 - 17:57

    Ötvoskónyi és Nagyatád volt a mai napra kijelölve a Somogy Túristája mozgalom teljesítése során.
    A kora reggeli indulást az indokolta, hogy a két helyiség látnivalóinak megtekintése tetemes időt vett igénybe. Viszont a 7 órai vonatindulásnak is betudható, hogy végül is 11 fő szállt le Ötvöskónyi megállóhelyen a vonatról.
    Programismertetés után már a falu Fő utcáján haladtunk, a szükséges bélyegzéseket begyűjtve útközben.
    A templomokat csak kivülről tudtuk megnézni, mindkettő zárva volt.
    Először a Chernel kastély öreg, nagylevelű hársfáját tekintettük meg, amely a tavalyi Év Fája volt.
    A várkastély romjainál nem sokat időztünk, a reggeli harmat és az egyenetlen terep balesetveszélye miatt .
    Mint túristák, persze autóbusszal utaztunk át Nagyatádra.
    A két helyiség között tudomásunk szerint nincs túristaút, a fel nem derített mezei utakat inkább kihagytuk.
    A forgalmas műúton viszont nem volt ajánlatos gyalogolni, vagy 6 - 7 km.-t.
    Ezért rövidesen már Nagyatáddal ismerkedtük. A buszállomás mellett zajlott a kirakódóvásár, amelyen sikeresen átverekedtük magunkat.
    A város, - már amennyit láttunk belőle - , meglepően tiszta, rendezett, szépen karbantartott és új volt, sok - sok zöldterülettel, parkokkal, azokban öreg fákkal.
    Hosszabb gyalogolás után kiértünk a város túlsó szélén lévő szoborparkhoz.
    A hatalmas, füves területen szétszórtan állnak a faragott műalkotások, sajnos idegenvezetés, feliratok és kellő útikalauz hiányában próbáltuk a jelentésüket kitalálni.
    A szoborpark végén lévő épületben zajlott a munka, amire a kihallatszó dübörgő zenéből következtettünk.
    A Rinya patak melletti horgásztóban is alacsony volt a vizszint, de a pecások szerint a kisebb vízben többnek látszik ugyanannyi halmennyiség.
    A városba visszagyalogolva megtekintettük a romjaiból újjáépült, /II. Világháború/, római katolikus templomot és a mellette lévő kolostor épületét.Az épületekbe nem tudtunk bemenni, pedik az ismertetőkben olvasott faragott berendezésre kiváncsiak voltunk.
    A kulcs felelősét nem sikerült előkeríteni, viszont kárpótolt Bennünket, hogy a volt Nagyatádi 69. sz. Harckocsi Ezred történetét is többek között bemutató Hadiparkot és Haditechnkai Múzeumot kedvünkért kinyították és részletesen bemutatták a kivül -belül elhelyezett sok érdekességet.
    Az ismertetésből Szabó László túratársunk is alaposan kivette részét.
    A múzeumlátogatás után a Gyógyfürdő előtti parkban hátizsákból ebédeltünk, majd egy cukrászdában fogyasztottuk el a desszertet.
    A vonat pontosan indult, Somogyszobon átszálltunk és szerencsésen hazaérkeztünk.
    Köszönöm, hogy velem voltatok!
    Benedek Balázs
    Néhány kép:
       Ötvoskónyi és Nagyatád volt a mai napra kijelölve a Somogy Túristája mozgalom teljesítése során.
    A kora reggeli indulást az indokolta, hogy a két helyiség látnivalóinak megtekintése tetemes időt vett igénybe. Viszont a 7 órai vonatindulásnak is betudható, hogy végül is 11 fő szállt le Ötvöskónyi megállóhelyen a vonatról.
    Programismertetés után már a falu Fő utcáján haladtunk, a szükséges bélyegzéseket begyűjtve útközben.
    A templomokat csak kivülről tudtuk megnézni, mindkettő zárva volt.
    Először a Chernel kastély öreg, nagylevelű hársfáját tekintettük meg, amely a tavalyi Év Fája volt.
    A várkastély romjainál nem sokat időztünk, a reggeli harmat és az egyenetlen terep balesetveszélye miatt .
    Mint túristák, persze autóbusszal utaztunk át Nagyatádra.
    A két helyiség között tudomásunk szerint nincs túristaút, a fel nem derített mezei utakat inkább kihagytuk.
    A forgalmas műúton viszont nem volt ajánlatos gyalogolni, vagy 6 - 7 km.-t.
    Ezért rövidesen már Nagyatáddal ismerkedtük. A buszállomás mellett zajlott a kirakódóvásár, amelyen sikeresen átverekedtük magunkat.
    A város, - már amennyit láttunk belőle - , meglepően tiszta, rendezett, szépen karbantartott és új volt, sok - sok zöldterülettel, parkokkal,  azokban öreg fákkal.
    Hosszabb gyalogolás után kiértünk a város túlsó szélén lévő szoborparkhoz.
    A hatalmas, füves területen szétszórtan állnak a faragott műalkotások, sajnos idegenvezetés, feliratok és kellő útikalauz hiányában próbáltuk a jelentésüket kitalálni. 
    A szoborpark végén lévő épületben zajlott a munka, amire a kihallatszó dübörgő zenéből következtettünk.
    A Rinya patak melletti horgásztóban is alacsony volt a vizszint, de a pecások szerint a kisebb vízben többnek látszik ugyanannyi halmennyiség.
    A városba visszagyalogolva megtekintettük a romjaiból újjáépült, /II. Világháború/, római katolikus templomot és a mellette lévő kolostor épületét.Az épületekbe nem tudtunk bemenni, pedik az ismertetőkben olvasott faragott berendezésre kiváncsiak voltunk.
    A kulcs felelősét nem sikerült előkeríteni, viszont kárpótolt Bennünket, hogy a volt Nagyatádi 69. sz. Harckocsi Ezred történetét is többek között bemutató Hadiparkot és Haditechnkai Múzeumot kedvünkért kinyították és részletesen bemutatták  a kivül -belül elhelyezett sok érdekességet.
    Az ismertetésből Szabó László  túratársunk is alaposan kivette részét.
    A múzeumlátogatás után a Gyógyfürdő előtti parkban hátizsákból ebédeltünk, majd egy cukrászdában fogyasztottuk el a desszertet.
    A vonat pontosan indult, Somogyszobon átszálltunk és szerencsésen hazaérkeztünk.
    Köszönöm, hogy velem voltatok!
    Benedek Balázs
    Néhány kép:
     

     
     
        

      
       
      

  • Somogy turistája. 13,14. Balatonberény - Balatonkeresztúr   2012/09/05 - 22:43

    Vége a nyárnak, vége a kánikulának! Legalábbis ezt gondoltuk, amikor Kaposváron a Celldömölkre induló vonatra szálltunk fel csepegő esőben. Ez útközben zuhogó esőre váltott, de Somogyváron már száraz volt a föld, a jó idő kitartott egész napon át.
    A vonatozás eseménytelenül telt, ha leszámítjuk, hogy egyik társunknak ez volt az első, jegy nélküli útja. Ugyanis koránál fogva jogot szerzett az ingyenes utazásra. Nevét illik elhallgatni, mivel hölgyről van szó!
    Balatonberényben megtekintettük a Balaton alacsony vízállására utaló, széles iszapsávot, illetve a túloldalon látható látképet.
    A falun átvezető piros sávon haladtunk, megnézve a templomot. Gótikus stílusjegyekkel ékeskedő épület, stílusában tőle elütő toronnyal.
    A faluból kiérve megközelítettük a nagyforgalmú műutat, de nem mentünk odáig, hanem megcéloztuk a Berényi-hegyen lévő adótornyot.
    A hegyközségbe romladozó pincéket, telepített lakókocsikat, kis palotának is beillő présházakat láttunk..
    Balatonkeresztúr műemléktemplomána tornya már messzíről,  a hegyről látszott!
    Jócskán kellett még gyalogolni, amíg bemehettünk a templomba.

    A Festetics család építtette a régi templom romjaira az újat, melynek alaprajza egy latin keresztet formázott. Barokk kor stílusában készült 1753 és 1758 közöttA hajó nyugati vége, a déli kápolna, a sekrestye és a kétemeletes, párkányos, tipikusan barokk sisakos torony teljesen új lett. Belső berendezése is az igényesség szép mintája. A barokk-rokokó faragott szószék, a gyönyörű főoltár, a festett girlandok és virágcsokrok, az oldalfalak bibliai ihletésű pazar freskói tanult mester keze munkájára utalnak. A falfestményeket Dorfmeister Istvánnak, vagy Maulbertsch Antal valamelyik tanítványának tulajdonítják.
    A falun áthaladva Balatonmária-fürdő községbe értünk, amivel az gyakorlatilag egybeépűlt.
    A továbbiakban a társaság végső erejével még gyalogolt egyet, majd megkóstolták a helyi, szűkkörű, egy résztvevős " Lecsófesztivál" díjnyertes alkotását, amit az egyik túratárs készített. 
    Maga nemében páratlan volt.
     Teli gyomorral még egy kis túra a vasútállomásig, és estére már Kaposváron pihenték ki a a fáradalmakat a résztvevők.
    Táv: 12,5 km.
    Köszönöm, hogy együtt lehettünk!

    Benedek Balázs
     

  • Bánsági kirándulás   2012/07/29 - 16:00

    A kirándulással kapcsolatosan megbeszélést tartunk, július 31.-én, kedden, 16.30 órakor az Agórában!

    A jelentkezők alacsony száma miatt, sajnos, a kirándulás elmarad !