Kárpátaljai utazás
balázs, 2016, október 22 - 18:38
Egyesületünk tagjai 2016.október 9 -13 közötti időben autóbuszos kiránduláson vett részt, amelyet a Rákóczi Szövetség 180 ezer Ft-tal támogatott.
Mivel a 36 fő többségben nyugdíjas , célszerű volt, hogy a résztvevők , - kihasználva az utazási kedvezményt - , Nyíregyházig vonattal utaznak, csak onnan autóbusszal.
A „CSABABUSZ” kényelmes autóbuszt biztosított.
Október 9. 13 óra körül indultunk útnak kelet felé. Beregsurány határátkelőn keresztül még délután megtekintettük Beregszász belvárosát. Varju Zoltán, aki mindvégig az idegenvezetőnk volt, bemutatta a templomot, a volt úri kaszinót, a sétálóutcát.
A Petőfi szobornál ismertette, hogy az a hely az ottani magyarság koszorúzási helye.
Továbbutaztunk Benére, ahol a szállásunk volt. Útközben idegenvezetőnk , - és ez mindvégig gyakorlattá vált-, megismertetett bennünket az útba eső községek történetével és érdekességeivel. Benén már vártak a szállásadóink. Hat házban voltunk szétosztva.
Berendezkedésünk után finom vacsorát kaptunk, majd késő estig beszélgettünk.
Október 10. 8 órakor indultunk a Máramarosi havasokba, a Szinevéri tóhoz.
Körülnéztünk a tónál, majd visszaindultunk Iza felé, amely hely „Európa vesszőfonó fővárosa”. Különféle emléktárgyakat vettek néhányan, majd Huszt következett.
A reggeli köd felszállt, így már messziről látszottak a „bús düledékek”.
A csoport kényelmesebb része, a várost tekintette meg, a jobb erőnlétben lévők megmászták a hegyet. Idegenvezetőnk elszavalta Kölcsey híres versét, mi vele mondottuk volt, hiszen még emlékeztünk az iskolából az időmértékes verselés eme gyöngyszemére. A jelenlevők a Himnuszt is elénekelték, egyrészt Kölcsey tiszteletére, másrészt gyakorlatképp a másnapi programra.
A vár történetéről csak annyit, hogy leégése után az építőanyagát máshová is felhasználták, és a költő óta csak romosabbá vált. Nagyon szép kilátás volt a városra és a környékre. A távolban a Krasznai-havasok hólepte csúcsait is láthattuk.
Sajnos Nagyszőlősön nem volt nyitva a nagytemplom, így azt nem sikerült megnézni.
Estére visszaértünk Benére és a finom vacsora után még beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk, mivel másnap korán keltünk.
Október 11. Korai kelés, a készülődés, reggelizés , majd 7 órai indulás után mindenki felkészült a hosszú buszozásra.
Idegenvezetőnk útközben ismertette Ugocsa vármegye történetét, a híres „Ugocsa nem koronáz „ mondás eredetét.
Utunk harmadán elértük Szojvát, ahol a az 1944 – 1945 között fennálló gyűjtőtábor áldozataira koszorúzással emlékeztünk meg.
Megdöbbentő volt látni a sok ezer nevet, azoknak a nevét, akik nem voltak háborús bűnösök, csak magyarok egy kegyetlen korszakban. Megdöbbentő, hogy egyre bővül a névsor, mivel a nyilvántartások hiányos volta miatt még most is kerülnek elő áldozatok nevei.
Az idő változékony volt, ezért egyenesen Vereckére mentünk tovább, illetve az utolsó kilométereken csak döcögtünk.
A millecentenáriumi emlékműhöz felsétálva, idegenvezetőnk ismertette annak jelképrendszerét, és történelmét, mivel már az is van neki, csonkítások, befestések, abroncségetés, stb.
Megnyugtató volt látni, hogy térfigyelő kamerák vigyázzák már, amelyek állítólag a Beregszászi konzulátushoz vannak bekötve.
Koszorúzás után a Himnuszéneklés, majd fotózás.
Közvetlenül utánunk érkezett egy csapat Zalaegerszegről.
Hazafelé megálltunk a második világháborús „Árpád vonal”-nál, amely a II. Bécsi döntés után Magyarországhoz visszacsatolt Kárpátalja védelmére készült, de ténylegesen nem használták, mivel Románia kiugrása miatt a szovjet csapatok megkerülték ezt a védelmi vonalat.
Láttunk egy vízierőművet, amelyik egy hegyen átfúrt csővezetéken kapta a vizet a túloldali tóból.
Beregváron a Schönborn grófok kastélyát és parkját néztük meg. A család a kuruc szabadságharc leverésében játszott szerepéért kapta meg, a valamikori Rákóczi birtokot.
A parkban több száz éves fákat láttunk, tavacskát és sok látogatót, mivel szanatóriumként működik jelenleg.
Hazaérve jól esett a finom vacsora. Vendéglátóink újra kitettek magukért.
Október 12. 8 órakor indultunk Ungvárra. A vidék fővárosából az Ung folyó fölött emelkedő várat tekintettük meg.
A benne lévő múzeum megtekintése hosszú időt vett igénybe, sajnos magyar nyelvű tájékoztató szöveget keveset találtunk.
A mellette lévő skanzenben viszont minden megtalálható, ami a vidék régi életét ismerteti. Templom, lakóházak serege, kovácsműhely, vizimalom, és nem utolsó sorban kocsma. A hitelességet erősítette néhány birka, amelyek a fűnyírást is megoldották.
Folytattunk utazásunkat vissza Munkácsra. Már messziről látszott a Munkácsi vár!
Felgyalogolunk a várba, útközben árusok kínálják a diót, bort, szárított gombát.
A történelem szele megérinti a látogatót, a roppant falakat, bástyákat nézve megérti, hogy Zrínyi Ilona több évig tudta védeni.
Szépen karbantartott épületek és múzeumi részlegek találhatók benne. Volt egy modern képtár is, de az én ízlésemnek nem felelt meg. De hát, ez az én bajom!
Idegenvezetőnk most is részletesen és nagy érzéssel beszélt a vár történelméről, a hős asszonyról, a fiáról, akit 15 éves kora óta osztráknak neveltek, de az egyik legnagyobb magyar lett, illetve maradt!
A várban megnéztük a honfoglalási emlékművet, amit újra felépítettek. A talpazatán az a Pákh neve szerepel, aki a Munkácsy képeket tudja magáénak.
Kazinczy emlékével is találkoztunk, aki itt raboskodott.
A hosszú várbeli séta után a görög-katolikus székesegyházhoz vonultunk. Idegenvezetőnk ismertette a templom történetét, még elő is adott egy egyházi éneket.
Szabadidőt kaptunk, amibe egy krémes és egy vodka belefért, majd a Petőfi szoborhoz mentünk.
A Latorca hídjánál egy temetési menettel találkoztunk, egy koporsóban vitték a társai a halott katonát. Gyászzene, papok és gyászolók sokasága haladt az úton. Ukrajnai polgárháborúnak az áldozatai már meghaladták a 15 ezret, hallottuk a tájékoztatót. Egyes városokban sok helyen láttunk emlékhelyeket, ahol az elesett katonák nevei és képei láthatók koszorúk és virágcsokrok között.
Hazatérve megvacsoráztunk, elbeszélgettünk , majd összecsomagoltunk a másnapi induláshoz.
Október 13. Korán keltünk, hiszen fél 12 órakor már indul a vonatunk Nyíregyházáról. A bőséges reggeli után elbúcsúzunk a szállásadóinktól, akikkel összebarátkoztunk.
Hazafelé a határon ismeretlen okokból hosszan tartózkodtunk, így nem sikerült Csarodán megnézni a híres templomot, csak a tornya intett a távolból.
Vonat indulása előtt negyed órával az állomáson voltunk.
A társaság egyöntetű véleménye szerint nagyon jól sikerült a kirándulás, megismertünk más tájakat, történelmi helyeket és megismerkedtünk az ott lakókkal, akik büszkék magyarságukra és nagy szeretettel fogadtak bennünket.
A készített képek megtekinthetők: https://photos.google.com/share/AF1QipPaBcDncA57mxtj0gZtbsgxql57zKgJYjUmm_GRqDh6oE8S0laeru7rneIcRqO55Q?key=Z2Y4cFVoeFViaWQtSzFOM2hhdzZjUnltVm8wd3J3, illetve Hevesi Zoltán túratársunk blogján.
Benedek Balázs TTSE elnök
Mivel a 36 fő többségben nyugdíjas , célszerű volt, hogy a résztvevők , - kihasználva az utazási kedvezményt - , Nyíregyházig vonattal utaznak, csak onnan autóbusszal.
A „CSABABUSZ” kényelmes autóbuszt biztosított.
Október 9. 13 óra körül indultunk útnak kelet felé. Beregsurány határátkelőn keresztül még délután megtekintettük Beregszász belvárosát. Varju Zoltán, aki mindvégig az idegenvezetőnk volt, bemutatta a templomot, a volt úri kaszinót, a sétálóutcát.
A Petőfi szobornál ismertette, hogy az a hely az ottani magyarság koszorúzási helye.
Továbbutaztunk Benére, ahol a szállásunk volt. Útközben idegenvezetőnk , - és ez mindvégig gyakorlattá vált-, megismertetett bennünket az útba eső községek történetével és érdekességeivel. Benén már vártak a szállásadóink. Hat házban voltunk szétosztva.
Berendezkedésünk után finom vacsorát kaptunk, majd késő estig beszélgettünk.
Október 10. 8 órakor indultunk a Máramarosi havasokba, a Szinevéri tóhoz.
Körülnéztünk a tónál, majd visszaindultunk Iza felé, amely hely „Európa vesszőfonó fővárosa”. Különféle emléktárgyakat vettek néhányan, majd Huszt következett.
A reggeli köd felszállt, így már messziről látszottak a „bús düledékek”.
A csoport kényelmesebb része, a várost tekintette meg, a jobb erőnlétben lévők megmászták a hegyet. Idegenvezetőnk elszavalta Kölcsey híres versét, mi vele mondottuk volt, hiszen még emlékeztünk az iskolából az időmértékes verselés eme gyöngyszemére. A jelenlevők a Himnuszt is elénekelték, egyrészt Kölcsey tiszteletére, másrészt gyakorlatképp a másnapi programra.
A vár történetéről csak annyit, hogy leégése után az építőanyagát máshová is felhasználták, és a költő óta csak romosabbá vált. Nagyon szép kilátás volt a városra és a környékre. A távolban a Krasznai-havasok hólepte csúcsait is láthattuk.
Sajnos Nagyszőlősön nem volt nyitva a nagytemplom, így azt nem sikerült megnézni.
Estére visszaértünk Benére és a finom vacsora után még beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk, mivel másnap korán keltünk.
Október 11. Korai kelés, a készülődés, reggelizés , majd 7 órai indulás után mindenki felkészült a hosszú buszozásra.
Idegenvezetőnk útközben ismertette Ugocsa vármegye történetét, a híres „Ugocsa nem koronáz „ mondás eredetét.
Utunk harmadán elértük Szojvát, ahol a az 1944 – 1945 között fennálló gyűjtőtábor áldozataira koszorúzással emlékeztünk meg.
Megdöbbentő volt látni a sok ezer nevet, azoknak a nevét, akik nem voltak háborús bűnösök, csak magyarok egy kegyetlen korszakban. Megdöbbentő, hogy egyre bővül a névsor, mivel a nyilvántartások hiányos volta miatt még most is kerülnek elő áldozatok nevei.
Az idő változékony volt, ezért egyenesen Vereckére mentünk tovább, illetve az utolsó kilométereken csak döcögtünk.
A millecentenáriumi emlékműhöz felsétálva, idegenvezetőnk ismertette annak jelképrendszerét, és történelmét, mivel már az is van neki, csonkítások, befestések, abroncségetés, stb.
Megnyugtató volt látni, hogy térfigyelő kamerák vigyázzák már, amelyek állítólag a Beregszászi konzulátushoz vannak bekötve.
Koszorúzás után a Himnuszéneklés, majd fotózás.
Közvetlenül utánunk érkezett egy csapat Zalaegerszegről.
Hazafelé megálltunk a második világháborús „Árpád vonal”-nál, amely a II. Bécsi döntés után Magyarországhoz visszacsatolt Kárpátalja védelmére készült, de ténylegesen nem használták, mivel Románia kiugrása miatt a szovjet csapatok megkerülték ezt a védelmi vonalat.
Láttunk egy vízierőművet, amelyik egy hegyen átfúrt csővezetéken kapta a vizet a túloldali tóból.
Beregváron a Schönborn grófok kastélyát és parkját néztük meg. A család a kuruc szabadságharc leverésében játszott szerepéért kapta meg, a valamikori Rákóczi birtokot.
A parkban több száz éves fákat láttunk, tavacskát és sok látogatót, mivel szanatóriumként működik jelenleg.
Hazaérve jól esett a finom vacsora. Vendéglátóink újra kitettek magukért.
Október 12. 8 órakor indultunk Ungvárra. A vidék fővárosából az Ung folyó fölött emelkedő várat tekintettük meg.
A benne lévő múzeum megtekintése hosszú időt vett igénybe, sajnos magyar nyelvű tájékoztató szöveget keveset találtunk.
A mellette lévő skanzenben viszont minden megtalálható, ami a vidék régi életét ismerteti. Templom, lakóházak serege, kovácsműhely, vizimalom, és nem utolsó sorban kocsma. A hitelességet erősítette néhány birka, amelyek a fűnyírást is megoldották.
Folytattunk utazásunkat vissza Munkácsra. Már messziről látszott a Munkácsi vár!
Felgyalogolunk a várba, útközben árusok kínálják a diót, bort, szárított gombát.
A történelem szele megérinti a látogatót, a roppant falakat, bástyákat nézve megérti, hogy Zrínyi Ilona több évig tudta védeni.
Szépen karbantartott épületek és múzeumi részlegek találhatók benne. Volt egy modern képtár is, de az én ízlésemnek nem felelt meg. De hát, ez az én bajom!
Idegenvezetőnk most is részletesen és nagy érzéssel beszélt a vár történelméről, a hős asszonyról, a fiáról, akit 15 éves kora óta osztráknak neveltek, de az egyik legnagyobb magyar lett, illetve maradt!
A várban megnéztük a honfoglalási emlékművet, amit újra felépítettek. A talpazatán az a Pákh neve szerepel, aki a Munkácsy képeket tudja magáénak.
Kazinczy emlékével is találkoztunk, aki itt raboskodott.
A hosszú várbeli séta után a görög-katolikus székesegyházhoz vonultunk. Idegenvezetőnk ismertette a templom történetét, még elő is adott egy egyházi éneket.
Szabadidőt kaptunk, amibe egy krémes és egy vodka belefért, majd a Petőfi szoborhoz mentünk.
A Latorca hídjánál egy temetési menettel találkoztunk, egy koporsóban vitték a társai a halott katonát. Gyászzene, papok és gyászolók sokasága haladt az úton. Ukrajnai polgárháborúnak az áldozatai már meghaladták a 15 ezret, hallottuk a tájékoztatót. Egyes városokban sok helyen láttunk emlékhelyeket, ahol az elesett katonák nevei és képei láthatók koszorúk és virágcsokrok között.
Hazatérve megvacsoráztunk, elbeszélgettünk , majd összecsomagoltunk a másnapi induláshoz.
Október 13. Korán keltünk, hiszen fél 12 órakor már indul a vonatunk Nyíregyházáról. A bőséges reggeli után elbúcsúzunk a szállásadóinktól, akikkel összebarátkoztunk.
Hazafelé a határon ismeretlen okokból hosszan tartózkodtunk, így nem sikerült Csarodán megnézni a híres templomot, csak a tornya intett a távolból.
Vonat indulása előtt negyed órával az állomáson voltunk.
A társaság egyöntetű véleménye szerint nagyon jól sikerült a kirándulás, megismertünk más tájakat, történelmi helyeket és megismerkedtünk az ott lakókkal, akik büszkék magyarságukra és nagy szeretettel fogadtak bennünket.
A készített képek megtekinthetők: https://photos.google.com/share/AF1QipPaBcDncA57mxtj0gZtbsgxql57zKgJYjUmm_GRqDh6oE8S0laeru7rneIcRqO55Q?key=Z2Y4cFVoeFViaWQtSzFOM2hhdzZjUnltVm8wd3J3, illetve Hevesi Zoltán túratársunk blogján.
Benedek Balázs TTSE elnök